„Egyszer volt már egy nemzetközi verseny”

Régen történt, lassan 10 éve már a részvételünknek az „elsõ hegyi Olimpián”. A rendezõségnek az volt a célja, hogy kétévenként megismétli a rendezvényt, ugyanilyen színvonalasan, mint az elsõt. Mesébe illõ történet, amit most itt leírok, legalábbis mi (Rose Gyuri, Zsólyomi Zsolt), így éltük át.

Egy kicsit nehéz az írás mivel barátom tragikus halála óta (1995. 06. 01), elkerültük a Gyurikával és tevékenykedésével kapcsolatos írásokat. Én úgy gondolom, itt az idõ, hogy rá is emlékezzünk, mivel meghatározó egyénisége, motorja volt a 90-es évek barlangász társadalmának.

A történet 1993. 01 havában kezdõdött. A BEAC klubnapján jelentette be, Bajna Bálint, hogy a francia szövetségtõl (FFS) kapott egy levelet. A levél tartalma egy meghívó az Elsõ Pireneusi Játékokra, elsõ hegyi Olimpia gondolata megvalósult. Nekünk az ötlet nagyon tetszett, de kérdéses volt, hogy ki menjen. Ez gyorsan eldõlt, mivel akik még szóba jöhettek nem értek rá, fõiskolai tanulmányuk miatt. Gyurikával elhatároztuk, hogy kimegyünk a versenyre. A kiírásban barlangi és kanyonos versenyre lehetett jelentkezni és egy tolmács is belefért a keretbe. A kanyonozásról nem hallottunk akkor még semmit, tehát ezt kihagytuk. Tolmácsunk elsõ megbeszélésre Balázs Béla lett volna, de õ lemondta. Utána csatlakozott hozzánk Toldi György a Tengerszem vezetõje, tolmácsként. A levelezést elkezdtük, jelentkeztünk a versenyre. Sohasem felejtem el azt a beszélgetést, amit Gyurikával a Meteor klubjának a felsõ emeletén, a karosszékek között ejtettünk meg. Gyurika megkérdezte tõlem, hogy mennyire vegyük komolyan a versenyt szerintem, azt mondtam neki, hogy nem lenne hátrány, ha nem az utolsók lennénk, mert az elég ciki lenne. Egyet ért velem és úgy gondolja, hogy el kéne kezdeni, felkészülni a versenyre. Elsõ körben szokjunk le a dohányzásról és kezdjünk el futni, meg ilyenek. Hát ez szép gondolat, de a mi barlagos életünk pont ellenkezõleg volt beállítva, barlang, cigi, pia, csajok, satöbbi. Ez a beszélgetés kb. január 25. körül zajlott le, megállapodtunk abban, hogy február elsejétõl nincs cigi, edzés van ezerrel, három hónap felkészülési idõnk maradt, sajnos nem sok. Nagyon fontos döntés volt az életünkben, végig kísérte a felkészülésünk a barlangász tevékenységünket. Sokkal komolyabban vettük a nagyobb túrákat és célokat.

A felkészülést Mátyás-hegyi-barlangban gyorsulásokkal kezdtük, az elején elég nyögve. A heti két futás is rendszeressé vált, Gyurika taxizott éjszakánként, utána „kipattant a sunyiból” és elkezdett kocogni a kiválasztott futóterepén, Fenyogyöngyén. Én Nagykovácsiban laktam abban az idõben ezért nekem elég könnyû dolgom volt a szabadban futással. Gyurikával kiválasztottunk a Vöröspocsolyás-háton egy jó szakaszt, itt nyomultam, ahogy tudtam. Munkában elõnyöm volt Gyurikával szemben, mivel 13 órára haza értem és az edzéssel tudtam foglalkozni.

Izgultunk nagyon mi lesz velünk a versenyen, információnk mondhatni egyenlõ volt a nullával. Úgy terveztük, hogy kocsival megyünk ki a verseny helyszínére, Saint-Lari-Solant-ba. Gyûjtöttük a lóvét, fejenként szép összeget kellett összeszedni azt hittük. A felkészülésünkben kezdett megmutatkozni, hogy van értelme az egésznek, a Matyi edzések egyre jobban mentek, a futásnál elértünk olyan sikereket, hogy a Zsíros-hegyre fel tudtunk „futni”. Ekkor született meg a gondolat bennünk, hogy ki kéne mászni István-lápa aknarendszerét.

Elindultunk hát a Bükkbe, a vesszõs völgyen keresztül, feltûnt, hogy rendesen megyünk felfelé, de mégsem lihegünk, na ez már tetszett, nõtt az önbizalmunk. Létráson voltak ismerõsek, klubtársak. Együtt mentünk el Vajda úrral és csapatával a hármas szifonig, onnan fordultunk vissza. A mászás elõször görcsösen ment, de nem kellett sok idõ egyre jobban bele jöttünk. Voltak cikis helyzetek, a legdurvább talán az indián-híd kiszállásánál volt. Egy kulcs fogás van a tetején.

Aranyos volt Gyurika, mikor oda értem másodiknak (mindig õ ment elõre, én ezt a felállást csíptem.) megfogta a tenyeremet erõsen, így biztosított a lecsúszás ellen. A kijárathoz közel megszokottá vált a mászás, 200m szint és vagy húsz akna elég volt, hogy megszokjuk a közeget. A bejáratnál vártak társaink, együtt örültünk a sikernek.

Ebben az idõben már Franciaországban élt Marek Edit, felhívtam információért. Közölte, hogy a válogató meg volt 1000 barlangászból náluk! Úgy mennek a gyõztesek a kötélen, hogy a crollt nem is használják olyan gyorsak. Ez a hír sokkolt a szó jobbik értelmében, ahol tudtunk a futáson kívül fekvõtámaszt és húzodckodást végeztünk. A Pál kõfejtoben kötél technikáztunk, egy 7-8 perces szakaszon 10-szer mentünk végig, nagyon hatékonynak bizonyult ez az edzés tipus. Edittel való beszélgetés közben derült ki, hogy küldenek személyre szólóan repülõ jegyet, az utazást a rendezõség állja. A repülõ jegyek megszerzése nem volt könnyû dolog.

Elérkezett az indulás ideje, repülõtéren találkozás, irány Párizs! Onnan átszállás Toulusba, itt várt minket egy busz, ami a szállásra vitt. Az átszállásoknál már lehetett méregetni az ellenfeleket, messzirõl látszott, hogy ki a barlangász. Toldi Gyuri egy rövid gatyába és egy pólóba jött, mikor megérkeztünk a Pireneusokba 4-5 fok lehetett, mindenki nézte milyen kemény csákó.

Szállásunk az üdülõ faluban egy síszállás volt, hihetetlenül élveztük a megérkezést. Másnap ünnepélyes megnyitó francia oldalon is és a spanyol Ainca-ban is. Gyönyörû régi város, csodás fõtérrel, a bevonulás elõtt kaptunk enni egy vendéglõben és hozzá bort. Na ezt nem kellett volna, enyhén szólva jó kedvünk kerekedett, így vonultunk be a fõtérre, ahol a tuzijátékot tartották. Állunk Gyurikával a tér szélénél, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy rakéta nagy sebességgel felénk közeledik a fejünktõl alig magasabban. Na mondom ennek fele sem tréfa, gyors mozdulattal Gyurikát letepertem a földre, közben a rakéta elsüvített a fejünk felett. Pont a színpadon álló tûzkeréknek egyenesen. Ekkor vettem észre, hogy a rakéta egy dróton indította be a kereket. Rendesen ránk ijesztett, a spanyol bor is hozzá segített.

Kanyon versennyel kezdõdött a rendezvény, a franciák itt is arattak. Utána a kötélpálya bemutatása következett, a határhoz közel egy sziklafalon. Ekkor láttuk elõször a francia válogatottat, négy fõt (a franciák és a spanyolok két csapatot indíthattak). A sztárok kis vézna kölykök voltak, de érezhetõ volt a gyorsaság bennük van. Az egyik magyar származású volt, legalábbis a nevébõl ezt ítéltük meg.

A gyakorló kötélpályán nem siettünk, végig mentünk rajta és raktároztuk az információt. Nagy nehezen rá tudtam venni Gyurikát, hogy kössünk még egy kantárt a holnapi rangadóra. A pályán sok majom híd volt, ezért erõsködtem mellette.

Másnap az egész bagázs be volt indulva, a franciák fém golyókat görgettek a tenyereikben, és sokkoló zenét hallgattak közben. Mi szép csendben elmentünk Redbullt inni a gyorsulás elõtt. Elindult a verseny, a franciák nagyon jók voltak õk lettek a gyõztesek, a belgák (fõellenségeink) közül a vékonyabbik megmutatta, hogy õ a leggyorsabb a bandából. Társa annál bénább volt, így lettek negyedikek, utánunk. Elindultunk. Az elején minden jól ment, Gyurika ment elõl, én jól rajta voltam, de jött a nagy inga. Itt el kellett kapni a másik kötelet, ami jó messze volt, sajnos nálam egy kõtömb a falból kiszakadt, amibe kapaszkodtam, evvel komoly idõt vesztettünk. Így is a harmadikak lettünk. A verseny kiírásban az állt, hogy a kötélpályát 5 szörösen megszorozzák, ezt sajnos a verseny közben módosították, csak kétszeresen szorozták. A barlangverseny a Pireneusok leghosszabb barlangjában Félix-trom (valahogy így írják) rendezték meg. 100 km, hosszú barlang, 54 bejárattal, ebbõl kettõ között volt a verseny útvonal. A kiszállás egy P90-es akna. Itt is útvonal bejárással kezdõdött a program, este nagy buli a Zsombolyok-házában. Túl nagy bulira sikeredett a dolog, sajnos többet ittünk a kelleténél.

Másnap reggel nem voltunk a helyzet magaslatán, pedig Toldi Gyuri barátunk megmondta, hogy a versenyen vért kell pisilni, úgy kell hajtani! Õ már csak tudja, együtt futkároztunk a kanyon verseny közben edzés képpen. Sajnos a titkos fegyverünk (Redbull) otthon maradt a szálláson, mivel a nagy távolság miatt máshol aludtunk. A reggeli felkelést nem felejtjük el egy darabig, csodálatos kilátás, gyönyöru úszómedencével, finom reggelivel.

A barlangba indulás a kötélpálya nyertes sorrendjét követte, így mi a harmadik helyezettek voltunk. A barlang nagyon szép volt és változatos, dübörgõ vizes részek, por száraz járatok után akna rendszer. Futunk a barlangba a vizes részen, egyszer csak Gyurika megáll és közli, hogy nem ég a lámpája nem lát jól. Frankó, lámpaszerelés a verseny közben, a csöpögtetõ luk eldugult a Fisma tartályán. Gyurikánk sosem volt híres a felszerelés karbantartásáról, ez most rosszul jött nagyon. Nagy nehezen valamit alkotunk, végre rendesen mûködik, sajnos idõt vesztettünk. Állomásoknál nézik, hogy milyen állapotban vagy, pupillába világítanak, aztán mehetsz tovább. Nagy nehezen kimászunk a kilencvenesbõl, a vége rémálom a páfrányok között.

Még nem tudtuk, hogy ennél lesz rosszabb is, de lett. 15 percre ránk jönnek a belgák, a vékony súlyosan jól kimászik a lukból, a másik lassú. De nem eléggé, végig nézzük, hogy 10 másodperccel átveszik a harmadik helyet tõlünk. Az érzés leírhatatlan, remélem más magyar versenyzõ, sosem fogja átélni ezt. De ezért tenni kell! Sajnos azzal is tisztában vagyok, hogy sokkal nehezebb a felkészülés, mint 10 évvel ezelõtt. Azért is írtam le a hibáinkat, hogy a leendõ versenyzõk ne essenek legalább ugyan ebbe a hibába, mint amit mi elkövettünk.

A tények: a barlangba 20 percenként volt az indulás. Az elsõ csapat 1’ 35 p alatt ment végig. Mi 2’ 10 p alatt, ha jól emlékszem. A kötélen a franciák, 9 p 30 mp körül nyertek. Mi 12p voltunk a harmadikok.

A barlangi idejük a franciáknak nagyon kemény, mivel a másik francia csapat is csak 1’ 47p körül teljesített. Nagy elõny a gyõzteseknek, hogy valószínûleg ismerték a terepet.

Zsólyomi Zsolt (Frédi)