FTSK

A CAMPO DI CACCIA ZSOMBOLY LEÍRÁSA

A Campo di Caccia víznyelõ a vele azonos nevû fennsíkon helyezkedik el Gorga közelében. Ez a rendszer sokáig feltáratlan maradt. 1955-ig csak az elsõ szifonig (kb. 70 m) volt feltérképezve, mivel a szifonok rendszeresen lezártak, az utak relatíve messze vannak, a ’80-as évek végéig pedig nem volt a környéken más feltárt barlang. Ezen az elsõ térképen, melyet a ’60-as években készítettek utalás van a folytatásra, még egy szifonra és egy kis lemászásra. A szûk bejárati meander, az elsõ szifon, mely mindig sáros, és nagyobb esõzések alkalmával lezár, aknák hiánya kevés, és nem túl csábító információnak tûnik a kutatni vágyóknak. Többeknek megfordult a fejében, hogy ez a barlang többet rejt, mint amit mutat, de a ’90-es évekig senki nem szánta el magát a kutatásra. A fordulat 1995-ben következett be, amikor is kiderült, hogy a barlang létezik, a bejárati szifonok nem mindig vannak lezárva, és talán nem csak a szûk meander jellemzi a barlangot. Még ez sem volt elég, hogy a kutatók figyelme a barlang felé összpontosuljon, így a barlang sorsa azon kevés ember kezében maradt, akik hittek benne, és négy évig sikertelenül járták a környéket. Majd 2000 nyara meghozta a sikert, a barlang is, a Lepini-hegység is egy teljesen új megvilágítást kapott, mivel felvetõdött egy egységes rendszer gondolata is. Reméljük, hogy az eddig elért eredmények elegendõek ahhoz, hogy ne kelljen újabb 40 évet várni a feltárásra.

A barlang jelenleg eléri a –600 méteres mélységet, ahol a továbbjutást egy szifon gátolja. A barlang aktuális hossza kb. 2,5 km, de a Rio Urubamba inaktív járatai még nincsenek teljesen se feltárva, se feltérképezve.
Morfológiailag a barlang három részre osztható:
1. szûk meander a bejárattól a Frana Cannibale-éig
2. hirtelen mélyülõ, aknákkal szabdalt rész az Auro Castro-tól a Rapa Nuì-ig
3. a Rio Urubamba aktív (szifonig vezetõ) és inaktív járatai.
A barlang beszerelésének leírásához használt rövidítések: nitt (spit – s), természetes kikötés (naturale – n), sziklaszeg (chiodo – c)

Az elsõ szakasz mintegy 600 m hosszú és csak a 80 m-es szintkülönbséget éri el. Ez a legkényelmetlenebb és legjelentéktelenebb része a barlangnak, melyet szûk meanderek, freatikus járatok és három szifon alkotnak, ez utóbbiak különbözõ idopõntokban zárhatnak le. Erõs esõzéskor a járatok többségét teljesen elárasztja a víz, és nincs menekülési útvonal sem.

A bejárattól néhány kisebb lemászás visz kényelmes környezetben az elsõ 5 m-es ereszkedéshez, melyet rögtön egy szûk beszállású 6 m-es követ. Ezután következik rögtön az elsõ szifon, ami miatt nagy víz esetén az akna alja tóvá válik. A szifon többször ki lett tisztítva és ki lett tágítva, így most könnyen járható. Innen a felfelé vezetõ járat egy 3 m-es lemászáshoz vezet. Itt kezdõdik a Meandro delle Padelle kb. 150 m hosszú szûk meander, kisebb lemászásokkal megszakítva, egészen addig, amíg el nem ér egy kényelmes folyosót, az elsõ olyan helyet, ahol le lehet ülni. Ez a rész még nincs rendesen feltárva. Innen alacsony járat vezet tovább egy állandó pocsolyáig, ami valószínûleg szifon lehetett. Az innen vezetõ felfelé menõ járat átmérõje nem éri el az 1 m-t, az alja sáros, de talán az egyetlen kényelmes hely a környéken. Ebbõl a járatból indul egy újabb szûk meander a második „pocsolyáig”, ami már meglehetõsen mély, és nagyon szûk helyen van. A másik oldalon van a „gomblyuk” elnevezésû hely, ami egyben egy 10 m-es ereszkedés beszállása, ami már egy kicsit tágasabb. Az ereszkedést két részre szelõ törések alján mély tavacskák vannak. Itt kezdõdik a Meandro dell’Egiziano, egy újabb kényelmetlen meander, élekkel szabdalva, ami a Sifone degli Ignudi-hoz vezet. A szifon alacsony, 2-3 m hosszú, alja törmelékes és hidrológiailag szelektívebb az elsõnél. Nagy levegõvel átúszható, nem magasabb 1 m-nél. A következõ kb. 20 m-es meander, melyben sok az intruzív kõzet (talán vulkáni eredetû), egy kényelmesebb környezetbe visz. Innen egy 4 m-es ereszkedés visz le a meander aljába, ami itt kényelmessé válik, és néhol kisebb csobogók jelennek meg. Ennek a végén egy újabb alacsony járat következik, ami tóvá illetve szifonná tud átalakulni. Lago del Deus Non Vulte szifon egy felsõ járattal kikerülhetõ (nem biztos-ford.). Ez és a következõ szakasz – egy lemászás kivételével – nagyon kényelmetlen. A meander magas, de nagyon szûk egészen egy törmelékes kiszögellésig, ami kb. fele magasságban található. Mivel meglehetõsen szûk a meander, le lehet mászni az aljára kötél nélkül, ahol víz van. Továbbhaladva a meanderben a Sala del Brodino kis terme következik, ahol újabb vizek jelennek meg. Tehát az alul lévõ tó felé kell menni, ami egy kényelmesebb meander felsõ részébe vezet, és egyben átmenet az aktív és inaktív részek között. A víz a Ramo Brancaleone felé megy el, ami hamarosan összeszûkül. A járat fosszilis részen visz elõször balra, aztán jobbra, ami egy felfelé menõ tág, omladékos folyosóba visz. A hatalmas kõtömbök között van egy 5 m-es ereszkedés, amit ki lehet mászni, és ami egy cseppköves folyosóba vezet. Ennek el kell menni a végére, ahol összeszûkül és alacsonnyá válik. Az alja homokos és saras és jól megkülönböztethetõek az egyes kitöltések (úgy tûnik, mintha egy kiszáradt szifon lenne). A szûk és alacsony járat után, mely robbantással lett kitágítva, elõbukkannak a Frana Cannibale hatalmas kõtömbjei.
A bejárattól a Frana Cannibale-éig kb. két óra alatt lehet eljutni.

Itt a barlang szemmel láthatóan megváltozik, és jelentõs vetõdések mentén alakul ki. Az omladékból indulva az elsõ akna p20 (2s+1s) még a meanderben van, de már látható a változás. Az akna tágas, agyaglerakódások vannak, talán egy korábbi nagy víz eredményeképpen (aktív végpont Ramo Brancaleone). A következõ ereszkedés p10 (2s) egy párkányra visz, ami a gigantikus Aurocastro-ba vezet, majd 30 m-es szabad ereszkedés következik (2s). Innen a járat kanyonszerûvé válik, elõször V alakú, majd U alakú, legalább 40 m magas, 10-15 m széles, helyenként eléri a 20 m-t is, és könnyen járható. A kanyon oldalából sok helyen folyik a víz, és felül talán fosszilis járatok is vannak. A Meandro premdimi e dammiti, dammiti e prendimi kisebb lemászásokkal és ereszkedésekkel kezdõdik (5,4,4), melyeket természetes kikötéseken lehet beszerelni. Ereszkedés közben megfigyelhetõk bal oldalról jövõ vízfolyások, amihez könnyen oda lehet menni. A következõ kis ereszkedés p7 (1s+1c) visz a 27 m-es Cuccurucu akna beszállásához, ahol már felismerhetõ a barlang vizes jellege. A beszállásnál van egy csúszda (2s+1c), ezután jön a függõleges szakasz (2 természetes elhúzás), ami esõzések idején nem járható. A következõ jól elkülöníthetõ csomópont a Campo Oceanico térsége. Jobb oldalon van egy hatalmas cseppkõlefolyás, alján egy kis tóval, és nagyon úgy tûnik, hogy nagy víz idején aktív ez a rész, mivel falevelek és egyéb felszíni hordalék található a több mint 10 méteres cseppkõlefolyáson. A tetején indul egy meander. A meander a Campo Oceanico alatt szinte csigalépcsõszerûen kanyarodik lefelé, egyre szûkül, de még így is kényelmesen járható. Nagy örvényüstök és mosott kövek jelzik, hogy mekkora vizek vannak árvíz idején. Ezután egy kis 7 m-es ereszkedés következik (2n), ami egy idõszakos tóhoz vezet. Innen –230 m-rõl indul a második akna sorozat (Capo Horn). A környezet hasonlít az Aurocastro-hoz, talán kicsit tágasabb. Egy meglehetõsen huzatos párkányról lehet a beszálláshoz menni, és a beszerelés még lenyûgözobbé teszi a helyet (2s+2s). Rögtön a párkány után egy elhúzás, ami a szabad ereszkedést (30 m) lehetõvé teszi, elkerülve így is a víz útját. Az aknának nincs jól elkülöníthetõ alja, hanem a hasadék ereszkedik lefelé kis lemászásokkal. Ez a kis letörésekkel szabdalt hely a Vinland egy p10-el (1n+1s) kezdõdik, majd egy p25-ös (1s) követi, ami után egy nagyobb tónál traverz van (1c). Mind a két akna elég vizes. Ez a rész tágas, a falak tiszták, mosottak, a vízszintes rétegzõdés jól megfigyelhetõ végig az egész kanyonban, és különösen a 25 m-es ereszkedés gazdag színekben.
Innen egy 30-40 m magas, szabálytalan alakú – már ami az elõzõ részeket illeti – meander visz tovább, cseppkövek is elõfordulnak, és helyenként annyira alacsonnyá válik, hogy esõs idõszakban szifonként mûködik. Egy pontosan meghatározott helyen a víz elfolyik egy átjárhatatlan helyen, de a fosszilis részen a cseppkövek között el lehet jutni a 30 m-es akna beszállásához (2n+1s). Az elsõ öt méteren gyakorlatilag cseppkövön lehet ereszkedni, onnan viszont szabad ereszkedéssel lehet lejutni az akna aljára, ahol már ismét szép tágas a környezet, és a patak is megjelenik. A meander innentõl szûkül (1 méter), majd egy 15 m-es ereszkedés (1n+1s) után két tavat kell kimászni. Itt magasan fent nyílik egy fosszilis járat, a La porta della Follia, ami még feltárásra vár. A továbbvezetõ úton sok kis lemászás van, és a falak is cseppkövesek, majd ezután jön egy kis 10 m-es ereszkedés (2n). A kötél továbbmegy vízszintesen egy kis terembe, ahonnan nyílik a következõ 30 m-es akna (3s). Gyakorlatilag ez az egyetlen kényelmetlen beszállású akna. Az akna alja ismét kitágul és egy 15 m-es beszerelt csúszda (2n+1n) következik. Ez mér a Rapa Nuì zónája, balra van egy fosszilis akna, jobbra pedig egy alacsony járat egy kis tóval. A Canòn del Silenzio fosszilis járatai még feltárásra várnak, és úgy tûnik, hogy egy nagy hasadék és törmelék alkotják. A továbbvezetõ út örvényüstökön keresztül visz a p80-as aknához. A beszállás (2s+1s) alatt 5 m-rel van egy kényelmes szakasz (1s), ahonnan a Nuova Atlantide szabad ereszkedése következik.
A Frana Cannibale-tol a Rapa Nuì-ig vezetõ út kb. 3 óra, a vízhozam nagyon változó lehet még száraz idõszakban is, ezért ilyenkor indokolt lehet a neoprénruha használata.

–470/–600? Nuova Atlandite-tõl a Mare di Lidenbrock-ig és a Rio Urumamba alsó járatai

Ez a szakasz a rendszer morfológiailag elkülönülõ 3. része, és valóban itt látszik legjobban a változás is. A barlang eddig bejárt része olyan, mintha a Rio Urumamba folyó egy mellékága lenne. A nagy akna alja már a folyó járatába visz. A lefelé tartó járat fölött nagy valószínûséggel vannak fosszilis járatok, de olyan hatalmas az egész, hogy nem lehet belátni. Ettõl a résztõl kezdve a barlang meglehetõsen vizes és huzatos is, ami a víz jelenlétének köszönhetõ. A hozam nagyon változó még az elõzõ részekhez képest is, késõbb érkezik meg, mint a fenti régiókba, és alacsony vízállásra csak július-augusztusban lehet számítani. A víz természetesen különbözõ helyekrõl jön, nincs jele külsõ, növényi hordaléknak, így valószínuleg nagy kiterjedésû rendszerrõl lehet szó. Ettõl a ponttól kezdve nagy az árvízveszély; a 7-8 m-es termekben akár 2 m-ig is emelkedhet a víz***. Az egyetlen árvízbiztos helynek a folyó felett 20 m-rel található fosszilis járatok mondhatóak. Itt kezdõdik az Akenaton hosszú meanderezõ folyosója, sok kis tóval és vízesésekkel. A következõ nagyobb akna a Maelstom 25 m-es ereszkedése (1n+1s+1c+1n+1s+1n), ahol szinte nem lehet kikerülni a vízesést és ebbõl kifolyólag mikor emelkedik a víz, járhatatlanná, és ezáltal veszélyessé válik. Az akna aljánál van a magasban egy hasadék, amit érdemes lenne megnézni. A továbbvezetõ út kb. 300 m hosszú, tágas járat, melynek sokszor nem is látni a tetejét, néhol kissé összeszûkül, tele mély tavakkal és vízesésekkel, sokat közülük traverzálással lehet kimászni. A következo 10 m-es akna (1s) elõtt jobbra van egy bejövõ mellékfolyó, aminek a járata hamar agyagossá lesz, és valószínûleg nagy vízálláskor szifonná válik. Az akna körül sok kis járat van, már-már labirintusos rendszerben, amit még meg kellene nézni. Ezután a tágas folyosó, a L’Ultima Thule tovább visz lefelé, sok a nagy és mély örvényüst, melyeket némelyek bonyolult mászással küzdenek le, és van még egy olyan rész, ahol a magasban kell traverzálni: La via del Jinchy. A járat erõsen lefelé tart, vízesésekkel szabdalt egészen az utolsó 6 m-es ereszkedésig (1n). Innentõl kezdve már csak pár száz méter az Il mare di Lidenbrock szifonja a kutatások jelenlegi állása szerinti végpont.
A Nuova Atlantide-tõl a végpontig beszerelés nélkül kb. 2 óra, neoprén használata szükséges a kihûlés veszélye ellen.

–470/–440 A Nuova Atlantide-tol a ,?-ig (La via dei Glochi perduti); a Rio Urubamba folyó felsõ járatai

Véleményünk szerint ez a lehetséges útja az összeköttetésnek a közeli barlangokkal, mint a Grotta del Fato, vagy a Sistema del Pratiglio. Eddig csak mintegy 100 m lett feltárva a könnyen járható részeken, de az elmondható, hogy nagyon hasonló a végpont felé vezetõ járatokhoz. Ennek a résznek a fosszilis részei is be lettek járva, melyek bejáratai a Rapa Nuì-ból láthatóak. Ezek a fosszilis járatok hatalmas omladékos részek, és a Frana Cannibale térségében ez az egyetlen száraz szakasz, ezért is tervezzük azt, hogy nagyobb kutatások illetve táborok alkalmával itt lesz a bivak: Porto delle Scimmie. A kutatások jelenleg odáig jutottak, ahol a víz megjelenik az omladékból, és alig 3-4 m-rel felette vélhetõen fosszilis járatok várnak arra, hogy a kimászás után feltárásra kerüljenek.

A térképen már láthatóak azok a felfelé menõ járatok, melyek az utóbbi alkalmakkor feltárásra kerültek, de a leírásban még nem szerepelnek.