2008-03-(8-9) Bükk:

Tennék pár kiegészítõ megjegyzést Erzsók érzékletes beszámolójához, hogy tovább árnyaljam a képet: valószínûleg egomán lesz, de minden nõ szubjektiv (jó, akkor csak a legtöbb):

Éjszakai érkezés Szentlélekre, ahol már szinte csak mi hiányoztunk. [Ugye hiányoztunk??? ;)] Ágyvadászat: na, nekünk vajon mi jutott? ;)

Ez tényleg nem volt egyszerû, mert a fene se tudta, hogy az ágyra hányt cuccok foglalást jeleznek, vagy csak lustaságot, de végül mindenkinek sikerült fogni egy matracot, és még a lepedõket is megtaláltuk véletlenül. (Több embernek is megágyaztam, mire végre sikerült tényleg üres ágyat találnom, ami szerencsére a leghorkolósabb tömb volt, így mindig visszataláltam az ágyamhoz a sötétben.)

A fárasztó munkanap után alvás, és várakozás a másnapra: kezdõknek mélyvíz: na, hogy ezt hogy fogjuk túlélni???... :D Másnap reggel töredelmesen bevallom az izgalom hatására én kétszer csatlakoz(hat)tam a csapathoz, és tartottam tõle, hogy a barlangban is gond lesz, de erre szerencsére már nem került sor. Megérkeztek a szombat reggeli "kollégák", csapatbeosztás, szerelvényosztás (anyám, ennyi kanócot, meg karabinert, a frász se tudja már, hogy mi mire való, egyszer láttam csak ilyesmit közelrõl). Na, de azért jöttünk, hogy ezt megtanuljuk, nemde?

A magam nevében nyilatkozva: hogy mennyit (nem) értettem a hétvége elõtt a kötéltechnikához, szerintem Viktor, ez számodra is kiderült a Szemlõ-beli elsõ próbálkozásom alkalmával.

Mi elsõnek indultunk, de annyit szarakodtunk a felslószolással, hogy bõven utolért minket a Tamás és Figyi csapat (hiába mondogatta Figyi egész reggel, hogy: „úgyis utolérnek minket”, Tomi nem adott neki 3 órát a felkelésre). Josi gyorsan megkötötte a kantáramat, meg elégettük a végét (nagyjából, aztán a barlangban is próbáltam, de a vizes agyag nem táplálja az égést), és olyan lassan öltöztünk, hogy még arra is volt ido, hogy megcsodáljuk Gizi T-Rexes fejlámpáját.

A felszínen a barlang közelében beöltözés (én öltöztetõk segítségét is igénybe vettem :D), Tomi, Figyi, Bendõ mindenkit ellenõrzött, majd séta a barlanghoz. Hát, igen, ez kicsit hosszabbra sikeredett, mint eredetileg terveztük, a hármas elágazás mindhárom útvonalán jártunk, de az erdõ szép volt... az esõ enyhén szemerkélt..., végül megérkeztünk, a barlang már beszerelve várt minket.

Persze, mert Josi beszerelte :)

A Feketében az elsõ leereszkedéskor ha lehetett volna majré-faktort mérni, szerintem nálam verte volna a százas skálán a maximumot. Lenéztem, és nagyon nem akartam elindulni. Kezem-lábam remegett, kétségbeesetten kapaszkodtam a kötélbe, és mindenbe, amit csak értem. Tomi és Figyi lelki támaszával és bíztatásával végül nagy nehezen elindultam.
Az átszereléseken átküszködtem magam, és ha nem is mindig elsõre, de azért sikerült. A nagy aknánál szerelésileg már minden OK volt, habár a mélység ami alattam volt, onnan fentrõl és elsõre nem tûnt túl barátságosnak, de akkor már lentrõl és fentrõl is jött a bátorítás - utólag is köszönet érte! tényleg sokat segített.
Az aknán ereszkedés - lógás a semmibe, és a fejlámpa fényénél vizesen csillogó fekete sziklák - bámulatos és csodálatos volt. Amikor végre leértem, az maga a boldogság és a megkönnyebbülés: igen, én lenn vagyok, a majré meg valahol félúton lehet - de ekkor már kit érdekelt, hogy hol is van? dehogy hiányzott!
az a látvány... az kárpótolt minden félelemért.... és jutalom volt a bátorságért, hogy mégiscsak nekivágtam. ;D
Mindenki egyben megérkezett az akna aljáig, kinek kicsit több, kinek kevesebb küzdelem árán, és a legjobb az volt, hogy egymásra is büszkék lehettünk! :D mindenki eredményesen teljesítette az elsõ nagy feladatot: a leereszkedést.
Csokiosztás, kicsi víz, aztán jött még egy kis túra az Ember teremig, ahol a patakban kúszás, agyagos cuppogás, falon travizás élménye közben változatos formák, kisebb-nagyobb le- és felmászások, a falakon pedig alvó denevérek vártak ránk.

Innen mi továbbmentünk az elso szifonig, de csak hárman, mert annyit beszéltem, hogy Gizinek elege lett belõlem, és inkább kimenekült Dáviddal. persze nem ezt mondták, Dávid pl. meg azt is találta ki, hogy pisilnie kell, azért menekül.
Teljesen nyilvánvaló, hogy õk csinálták jól, mert utána már csak szoptunk és ereszkedtünk, hogy Josit mi hajtotta tovább, azt nem tudom, de én borzasztóan kíváncsi voltam a végpontra, és nem éltem volna túl, ha nem megyünk le. Az Ifjú Padaván valószínûleg azért maradt velünk, mert még nem ismert, de le a kalappal elõtte, mert igen finoman szólt csak be, amikor már a nyolcadik gyönyörû kavicsot mutogattam neki.
Mindenféle szûkületekben vonaglottunk idióta pózokban, én pl. majdnem fejre estem az egyikben, de szerencsére beakadt a beg. egy darabig szidtam mindenki anyját, aztán már csak röhögni tudtam, de a beszédet nem hagytam abba, nehogy elveszítsük egymást. Gyönyörû volt, és változatos a kõzet, sajnálom, hogy olyan alulmûvelt vagyok, olyan jó lett volna tudni a legalább a nevét, esetleg a vegyjelét mindannak amit láttunk. Végül már mindannyiunknak pisilni kellett, és nagyjából meg is ettük minden ennivalónkat, szóval elindultunk kifelé. Visszafelé újra szoptunk, de akkor már másztunk hozzá. Hálás köszönet, hogy nem figyelmeztettek, a K-próbánál, hogy nem nittre van szerelve a kötél, mert akkor tutira nem indulok el rajta. Az Emberben utolértük a többieket, és kaptunk karamellát a Sárkányfûárustól (én kaptam meg mindenkiét, de mire utolértek, már biztos voltam benne, hogy nem kérnek majd belõle, és a nagy részét elfogyasztottam). Mivel Josinak kellett kiszerelni, lehetoségünk volt maximálisan szétfagyni, amíg megvártuk, hogy mindenki kimásszon az összes kötélen. Persze senki nem kényszerített rá, hogy 8 órát töltsek lent, de bele is betegedtem volna, ha nem az utolsók között hagyom el a barlangot.

Innen hátra arc, vissza a nagy aknáig, ahol a felmászás következett: a technika gyakorlása ezúttal felfelé.

Itt az akna alján meg kesudiót kaptunk, ami megmentett az éhhaláltól.

Nekem fárasztó volt, és sokat kellett pihennem, de senki nem sürgetett, drukkoltak lentrõl is, fentrõl is, ami õszintén jólesett. Odafenn az átszerelés elõször küzdelmes volt (ezúton is "köszi" a jóféle csomókért! szerintem csuklott aznap az "elkövetõ" khm-khm, vajon ki lehetett?), de aztán csakúgy mint lefelé jövet, minden átszerelés egyre könnyebben ment. (Hiába no, csak gyakorolni kell... ). A kötél néha útban volt, máskor csak nem jó helyen... de hát mit bénáztam, amennyi energiát belefektettem, akár jól is csinálhattam volna... ;)
Csak azt sajnálom, hogy nem vittünk le fényképezõt. Úúúgy megnéztem volna ezeket a képeket késõbb is! :D
Fenn Tomi "több órán keresztül" (!) várt minket kitartóan a fagerendán csücsülve, és segítette, lelkesítette a fáradt csapatot. A szabadban már erõsen sötétedett, és az esõ is kitartóan esett. Fáradtan, élményekkel telve érkeztünk a szállásra, ahol bevárva a többieket jött a vacsi! (Már annak, aki kért.) Jó híreket hallottunk a türübürü-levesrol (ezt legközelebb tényleg ki kell próbálni), de állítólag a husileves és a gombaleves is mennyei volt, nem is beszélve a többi finomságról, amik sorra érkeztek...

Konzerv zöldbab, hála Tominak és Figyinek, azért melegen.

Fejbeverõs alvás következett.

Egész éjszaka köteleztem, meg traviztam, meg szûkületekben vergõdtem. Bár fejbevert volna valaki az este, akkor lehet, hogy kipihenem magam reggelre.

Másnap kicsit lassan ébredt a társaság, (jobbara sehogy) de a párnacsata megtette hatását! :D Aki próbált szundizni, hosszú távon nem úszta meg, hogy egy-két párna nagy hirtelen ki ne verje az álmot a szemébõl.

Csak azért nem estem le az ágyról, mert egyszerre kétfelõl is támadtak.

Cihelõdés, reggeli, aztán a Létrási háznál csapatosztás. Nekünk a Létrási-vizes barlang jutott. ("Aki hosszabb túrát akar, az menjen a Létrásba...")

Késõbb azért rájöttünk, hogy ezt úgy kellett volna érteni, hogy aki igazán meg akarja szívatni magát, az menjen Josival a Létrásiba.

Aki nem oda jött, annak infó, csak hogy tudjátok: a bejáratunk egy hóvirágmezõ közepén. Gyönyörû volt! :)
Kis küzdelem az ajtónyitással majd sorra leereszkedtünk. Én a túravezetõ után, hogy a többiek a "leggyengébb láncszem"-hez igazodhassanak. (Na jó, ez is egyfajta magyarázat ;)- azért ugye nem kellett túl sokat várni rám?) A lefelé út a tóhoz és a szifonnál lévo végponthoz kellemes kirándulás volt, jól átmozgatta a csapatot,

Leszedte a bõrt a hátamról

és maga a barlang is igazán szép és látványos.

Szerintem mindenkinek látnia kellene. Mikor megyünk legközelebb?

A visszaút kalandosabbra sikeredett, Josi ugyanis az alsó ágon vitt minket,

Megnéztem a térképen, ezt az ágat Kuszodának hívják. Nomen est omen.

azzal a címszóval, hogy találjuk meg a másik kijáratot, ami elõször séta volt, kicsi mászás, aztán egyre többször kellett lehajolni, aztán négykézláb, és végül: Josi hol vagy? nem látlak??? hja, hogy te itt befértél? ééén??? ideee??? ezt ugye nem gondolod komolyan???

Itt jött a hasonkúszás a kavicságyon,

Volt idõnk elmerengeni az aljzat optimális szemcseméretén.

ahol többször is a frász kerülgetett, hogy a sisakom be fog szorulni, és ahol a kisbag tényleg baromira útban volt (ezúton is hálás köszönet Panninak, amiért kiakasztott, amikor felakadtam, és eligazgatta rajtam a cuccost, amikor kétségbeesetten küzdöttem az elemekkel). Josi szerint ez a kúszós rész igazán nem volt több, mint (pár) száz méter, nekünk viszont örökkévalóságnak tûnt, különösen, hogy közben azt hallgathattuk, hogy ja, itt én is most vagyok elõször, nem tudom, meddig kell még kúszni, és az is lehet, hogy zsákutca, és meg kell majd fordulni... szóval igazán jólesett egy idõ után végre (!) négykézláb továbbközlekedni. (Hajni, ezúton is áldalak a térdvédõ beszerzésért!)

Ennyire még soha nem örültem hõmérõnek, mint a kuszoda végén.

A kijárat (ami végülis az eredeti bejárattal lett azonos) elõtt már csak egy jó kis felmászás - én ekkor már halálosan fáradt voltam - ne haragudj Dávid, de itt már tényleg nem tudtam gyorsabban menni. A kocsiknál aztán nyakig maszatosan még pár fotó - amiket nagyon várunk Pannitól! ;) (Úgy tudom, Josi már ügyködik a közös képnézegetõs felületen... ) Hazafelé (töredelmesen bevallom), én bizony elszunyókáltam a fáradtságtól.

Mind a hárman elaludtunk (néha az volt az érzésem, hogy mind a négyen)

Hálás köszönet minden segítõnek, lelkinek és tevõlegesnek egyaránt, hogy a hétvégén ilyen jó kis túráink lehettek. Elfáradtunk, de jóóó vooolt... ugye megyünk mééég??? :DDD

Josi már nem is számolja, hányadszorra köszönöm meg neki a turákat, de itt es most mindenkinek külön köszönet az életreszólo élményekért, stb. stb.

Gáspár Erzsébet
Köblös Gabriella