Ismét barlangban

A hétvégén (08.05.9 – 12) az FTSK alapfokú tanfolyama az Alsó hegy zsombolyait (Almási, Széki, Baglyok), valamint Aggtelek aktív vizes barlangjait (Kossuth, Béke, Meteor) látogatta meg. Számomra ez a hétvége különösen nagy élményt nyújtott, mivel a februári balesetem óta ez volt az elsõ alkalom, hogy mint barlangász vettem részt a túrán. Sajnos még csak a vizes barlangok látogatására futja az erõmbol, de így is, hatalmas élményt nyújtott, még akkor is, ha nem ez volt az elsõ (és biztos, hogy nem az utolsó) alkalom, amikor jártam itt.
A hétvégi kiruccanásunk alapvetõen jó hangulatban telt, volt szokásos ökörködés, szeszfogyasztás, és horkolók éjjeli ébresztése, no meg nappali piszkálása, hogy nem hagyják aludni a többieket. Szállásunk Szögligeten, a régi idõkhöz képest nagyon is jól felszerelt (hûto, zuhanyzó, felszerelt konyha), közvetlenül a patak melletti házban volt, ahol egy közös telken a szomszéd ház tulajdonával és kecskéivel osztoztunk az udvaron.
Péntek éjjelre érkeztünk, és elkövettük azt a modortalanságot, hogy a kocsikkal beálltunk az udvarra, ami nem tetszett a szomszédunknak, és ezt nem mulasztotta el másnap reggel szóvátenni. Tovább súlyosbítottuk helyzetünket azzal, hogy a mindenre elszánt mászócsajok (Gabi és Ildi) sátraztak, de szintén nem a gyepû felénk esõ oldalán, amivel súlyos kárt okoztak a kecskék élelmezésében kiemelt szerepet játszó gaz pusztításában.
Rövid alku után a kecskét birtokló szomszéd szemet hunyt a lányok hatalmas merészségén, ebben persze az is szerepet játszott, hogy megígérték, hogy az összes zöld hulladékot (paprikacsutka) nem Padavannak, hanem a kecskéknek adjuk. Nem tudom, hogy a kecskék mennyire örültek ennek, mivel az etetésük tulajdonképpen célbadobássá silányult, nem mutattak kitûntetõ figyelmet az általunk felkínált finomságok iránt.
Szombat reggel a szokásos sebességgel, hajnali 8 órás keléssel készülõdtünk az Alsóhegyre, mentségünkre legyen mondva, hogy még vártuk a csoport maradék felét, akik reggel indultak Pestrõl (Kozek úr és csapata, Gizi, Zsuzsika, Andi, Kolos). Jóformán be sem fejeztük a reggelit, amikor begördült a pesti különítmény, és sûrûn mentegetõztek, illetve Andira mutogattak, hogy miatta késtek, mivel rosszul volt. Kozek úr is megerõsítette, hogy most nem jött össze a 180-as átlag, mivel sûrûn kellett megállniuk, de a lényeg, hogy megérkeztek. A reggeli zûrzavar a csúcspontjára ért, teljes fejetlenség vette kezdetét, minden meg lett beszélve, ezért senki nem tudta, hogy melyik barlangba is megy, milyen csoportbeosztással, és hogy kinél vannak a kötelek, ki viszi fel, stb.
A már jól megszokott agyatlanság közepette telefonos egyeztetések után megegyeztünk, hogy a legcélszerûbb, ha találkozunk a Szabó-Pallagi háznál, oda mindenki menjen fel ahogy tud, juttassa fel a maradék cuccot, és majd ott újra megbeszélünk mindent. Így is tettünk, a háznál összevártuk egymást, és a csoportok kijelölése után mindenki megindult a barlangba. Sajnos nekem még csak a barlang szájáig van engedélyem, bár játszottam a gondolattal, hogy az Almásit meg tudnám csinálni, de gyõzött bennem a józanész (öregszem??) és inkább a felszínen túráztunk Andival. Ha már úgyis csak a barlang szájáig mehetünk, kitaláltuk, hogy elsétálunk a Vecsemhez is, hiszen azért annak a bejárati része talán a legszebb az összes Alsóhegyi zsomboly közül. Míg mi a felszínen élveztük a szikrázó napfényt a többiek a barlangban gyönyörködtek a karbidlámpák meleg fényénél a cseppkõképzõdményekben. Mondanom sem kell, inkább én is ezt választottam volna, de majd idõvel…..

A nap végére mindenki kellõen kifáradva és élményekkel gazdagodva érkezett vissza a szállásra, ahol a közös élménybeszámolókat közös vacsora és esti jóéjtsörözés kísért. Másnap (vasárnap) a csoport egyik része ismét zsombolyozni indult, mi pedig elmentünk a Béke barlanghoz. A tanfolyamosok nehezen értették a lelkesedésünket a barlang iránt, kerek szemekkel hallgatták, amint lelkendezve mesélünk nekik arról, hogy ez egy nagyon jó hely, tök sok víz van, helyenként elég mély és hideg, lehet úszni, meg a szanatóriumi kijárattól visszafordulni, és újra végigmenni az egészen. Nem osztották kezdeti lelkesedésünket, de amint a barlang aktív részéhez értünk, és a saját szemükkel látták, hogy milyen egy vizes barlang, azt gondolom az érzés, megérintette õket is. Én mindenestre nagyon élveztem, és külön köszönöm mindenkinek a türelmet és segítséget, amit nyújtottak, hogy félkarú bénaként is eljutottam ide.
Úgy beszéltük meg már a felszínen, hogy a túra hossza tõlem függjön, mivel nekem kell látni, hogy meddig bírja a karom. Az elsõ omladékig mentünk, az omladékon való átbújást és mászást már nem mertem megpróbálni, de így is nehéz feladat elé állítottam a többieket a Bálnapinán való átkelésnél, mivel a sáros agyaglejtõn alig-alig tudtam csak fél kézzel felgyötrõdni. (Külön köszönet Bendõnek!).

Az omladéknál elõvettük a „végomladék csokit” és Frédi elkészítette az új fényképezõgépével a legfrissebb csoportképet, és kicsit kifagyva de lelkesen megfordultunk, hogy újra megmártózva a fincsi hideg vízben kiballagjunk a barlangból. Mivel elég hamar kiértünk, és a többiek még a hegyen zsombolyoztak, megjutalmaztuk magunkat egy Tengerszem vacsorával, majd visszamentünk a szállásunkra, ahol hatalmas henyélésbe fogtunk. Alig kezdett el azonban Frédi horkolni, már jöttek is Kantárék, majd kisvártatva befutottak a többiek Tomiék is, egyedül Pinti és Kozek úr vállalta a Meteor után az éjszakai Béke túrát, ami egy kis kavarodás (Kissanyi faterjának hajnalba nyúló keresése miatt) okán hosszabb lett a tervezettnél. Mivel a zsombolyozást a hétvégére befejeztük, a kötél és egymás mosdatása kezdõdött a patakban.
Másnap (hétfõn) egy levezetõ túrára készültünk, ahol mindenki kipihenheti a hétvége minden fáradalmát, és kimoshatja a sáros overállját a környék legmelegebb vizû barlangjában, igen a Kossuth barlangban jártunk. Ez a barlang minden egyes alkalommal ámulatba ejt, és szívja az ember a fogát, hogy milyen kár, hogy máris a Reménytelen szifon felett ül a vasrácson, hogy mennyivel jobb lenne, ha sokszorosa lenne a mérete (igen itt is csak a méret számít!), de sajnos csak ekkora. Mindenesetre ez is elég ahhoz, hogy jól kimossa a sáros ruháját az ember, és hogy igazi örömködés legyen a túra. Az, hogy mennyire örömtúra a Kossuth barlang jól mutatja, hogy Kozek úr lehozta népes családját és a 8 – 8 – 6 – 4 éves lurkók zsivajától visszhangzott a barlang. A gyerekeknek külön élmény volt, hogy édesapjuk nem hogy tiltotta, de még direkt bíztatta is õket, hogy menjenek csak nyugodtan a sárba vagy a vízbe. Remélem, élvezték a túrát, és szép emlékeket fognak megõrizni errõl a hétvégérõl, illetve talán lesz még olyan alkalom, amikor csatlakozni fognak hozzánk.

A túra végeztével még kimostuk a maradék kötelet, és lassan készülõdtünk, hogy méltóképpen zárjuk a hétvégét, a környék és az ország legnagyobb barlangjába, az Aggteleki cseppkõbarlangba mentünk le, csak úgy utcai ruhában, a Vörös tói bejárat felõl. Szép kényelmes séta volt, a hangversenyteremben egy kis akusztikai próbával, illetve a lámpák kapcsolási sorrendjének az összes lehetséges ismétléses variációját kipróbálva.
Mindent összevetve jó hangulatú mozgalmas hétvége volt, (legalábbis számomra) nagy élmény volt, és külön köszönet mindenkinek, hogy megjárhattam veletek a Békét és a Kossuthot!

Viktor