Béke, Szabadság

2009.04.04-05

Viszonylag késõn indultunk (persze miattam) Barbiíííval és Viktorral négyesben utaztunk. A szokásos miskolci Tesco után 11-re értünk Égerszögre. Nem sokan voltak ekkor még, Pinti, Detti, Frédi, Fefe, Gábor a feleségével, gyerekével, meg Bendõcske. Mami nagyon elemében volt, itatott mindenkit. Nem úsztam meg, nekem is le kellett nyomnom egy Teresztenyei szilvát. Beszélgetés, anekdotázgatás, kaja, pia, kinek-kinek vérmérsékelete szerint.

Este még érkezett Figyi Ferikével, ennyi volt a pénteki csapat. Éjféltájtig maradtunk, aztán sátrat vertünk. Hajnalban arra ébredtünk, hogy baromi hideg van… Összebújva szundi, aztán 8 körül kezdett mozgolódni a társaság, akkor keltünk mi is. Kényelmes készülõdés, a szombati program: Béke.

Spuri kulcsért Aggtelekre, majd a kápolnánál találkoztunk. Bevártuk még a Kozek családot, közben befutottak Károlyék, majdnem dél volt, mire elindult a túra. Jó sok víz volt, és a gyerekek is élvezték. Legalábbis egy darabig. Ott fordultunk vissza, ahol a gyerekeket már csak háton lehetett vinni, mert annyi volt a víz. Meg persze, addigra már fáztak is, úgyhogy indokolt volt a fordulás. Számozásilag a 159. meanderig mentünk. A gyerkõcök jól tûrték a háton cipelést is, de amikor alacsonyabb (nekik derékig érõ) volt a víz, kérték is, hogy hadd menjenek. A kicsik kaptak úszógumit, így a mélyebb vízben is elevickéltek. Vicces volt a bálnánál a csúszka, úszógumival elõadva… :) Kiküzdöttük magunkat (párszor térdre estem, ez azért annyire nem esett jól, de Lélnek tetszett a hátamon, hogy nagyot huppantunk). Kinn szárítkozás, trécselés, a kápolnánál kullancsvadászat. Nagyon sok volt, és hatalmasak!

Este közös vacsi a Tengerszemben. Közben befutott Anna és Massi. Kitalálták, hogy ha már így lemaradtak a mai programról, akkor õk este még elmennek egyet Békézni. Ildikó napközben nem jött velünk, így bátorkodott csatlakozni. Persze, õ csak addig akart bemenni, amíg víz nem lesz. Hát, gondoltuk, akkor ez nagyon rövid túra lesz!... Viktor hõsként csatlakozott hozzájuk mint túravezetõ.

Jól bekajáltunk, amikor valaki benyögte, hogy Mami persze kajával vár minket. Püff neki. Hazamentünk, és a hõsöknek még muszáj volt egy kis gulyást is enni. Mi jeleztük, hogy inkább holnap a másik barlang után. Tízig még beszélgettünk, aztán ájulásos alvás. Ezúttal rutinosabban elõadva, a kocsiból elõszed még három zokni, mûnyúl, pulcsi. Na, így már egészen kellemes volt az éjszaka. Cuccaink széjjel-szana vizesen az udvaron. Reggel fél nyolc körül felkeltem, szétdobáltam amit szem elõtt láttam. Késõi reggeli, Mami féle gyógytea, naaagyon finom volt. Nagyjából megszáradtunk és indultunk volna a Szabadsághoz, amikor Mami kérdezte, hgoy nekem volt-e sötétkék pöttyös kendõm. Merthogy a kiskutya elvámolta és bespájzolta magához, de ha kell még, szerezzem vissza tõle. :)

Összeszedtük magunkat, de akkor más nem nagyon fûlt a társaságnak a késõ indulás miatt gyalog felmenni a Szabadsághoz, így aztán kocsival amíg lehetett felmentünk, és csak onnan séta a barlanghoz. De ez már tényleg csak pár perc volt.

A barlang lépcsõsorral indul, és hihetetlenül formagazdag kis barlang! Sûrûn meanderes, és annyi de annyi a cseppkõ, hogy folyton kerülgetni kell oket, lehajolni, guggolni, ügyesen bújni. Tiszteletet parancsoló kis barlang: haladni leginkább csak derékban meghajolva lehetett. A gyerekeknek persze a legtöbbször sétagalopp volt, de azért pár helyen nekik is kellett bújkálni. A plafon teli volt össze-vissza tekergõ heliktitekkel, máshol vékonyabb-vastagabb szalmaszálerdõvel.

Denevérrel csak a bejárathoz közel találkoztunk, amitõl Ajna be is frászolt rögtön, hogy õ nem akar itt lenni, mert fél tõlük. Aztán talált magának elfoglaltságot, egy sárgombócot markolászott útközben, és közben csacsogott, hogy ezt bizony végig viszi az egész barlangon. A kuszodáig együtt ment a csapat, ott nekik pihi, mi pedig megosztottuk magunkat. Mi biztos továbbmegyünk, a gyerekekkel meg majd eldöntik, hogy mennek-e tovább.

Maradt hátra elég felnõtt, mi mi öten Josi, Viktor, én, Figyi, Ferike bebújtunk a kuszodába. „Csak” 80 méter, de hosszabbnak tûnt. Lapos nagyon, leginkább a Létrási alsó járatához tudnám hasonlítani, azzal a kitétellel, hogy nem kavicsos az alja, hanem agyag, nincs annyi bökõdés az alján és a tetején, és jóval szélesebb. Szóval széles, lapos, át lehet menni rajta. A csípõcsontomon és a könyökömön persze szereztem nyomokat errõl a részrõl. A kuszoda után egy kevésbé érdekes, viszont haladós meanderes rész következik, na, meg a feketeleves. Egy kõzetváltás, és egy sziklásabb rész után jön egy nagy csarnok, ahol már csak mutatóban vannak cseppkövek, majd egy agyagos, sáros, cuppogós rész következik. A kettõ határvonalán sikamlós agyagos sziklák. A cuppogós résznek olyat képzelj el, mint a Kossuth depó feletti része. Részben dagonya, máshol meg sûrûbb, keményebb, de az overálra stabilan odatapadó vacakság. Na ez az új rész. Vártam már nagyon, amit Mami mondott, hogy a vége nagyon szép. Hát, tényleg megérte a sarat odáig dagasztani. Annyira paradox volt, hogy végigküzdöttük magunkat ezen a dagonyás, sáros dzsuván, aztán beértünk megint egy sûrûn cseppkövezett részbe, és aztán meseszép volt a folytatás. Kalcitcsillámok a valahai fodrozódó vízfolyásnyomon képzõdött minimedencéken, a vízesést formázó cseppkõfalon, a sûrû barna agyagos aljzaton egyszercsak ott áll egy hófehér, és csillámló cseppkõoszlop, amihez nem értünk hozzá, hogy ne sározzuk össze, a végén pedig egy hatalmas cseppkõoszlopra képzõdött sûrû vastag és gyönyörû fehér cseppkolefolyás több más fehér cseppkõ társaságában. És csillog és szikrázik a lámpák fényében. Gyönyörû. Tényleg megérte begebõdni érte. Sajnos a folytatás innen hasonlóan dzsuvás és szûk, de annyira, hogy ide már Josi is csak benézett, de már nem kívánkozott.

Visszafelé Mami utasítására ki kellett hoznunk a pár éve bennhagyott kapát, kalapácsot, vésot. Hát, Viktor és Josi is elmorzsolt pár „áfásszámlát”, mire kihozták. Visszafelé rongyolás volt ezerrel. Ebbe jobban elfáradtam, mint befelé menet. Amíg befelé jól megnéztem mindent, és gyönyörködtem, most csak küzdöttem kifelé. A hátam felakadt pár helyen, teli vagyok cseppkõszántással, de hál' istennek nem tört le egy sem. Fáradtam már, és bevertem magam ahová csak lehetett. Kinn már várakoztak a többiek, akik még az elsõ, 80-as kuszodán is átvitték a gyerekeket. Képzelem, hogy „élvezték”. Ahogy kiértünk, én lehúztam vagy fél liter vizet egy huzatra. Már nagyon ki voltam száradva. Nem vittem le vizet, mert kellett a hely a kisbegben a cuccnak, amit kihoztunk. (nálam az apró dolgok voltak… ) Átvedlés tiszta ruhába, vissza Mamihoz. Ott összeszedtük a nagyjából megszáradt ruhákat, mostunk beget, overált, aztán rövid ejtõzés után hazagurultunk. Én szokás szerint beszundítottam, de ahogy néztem az órát, fél óra volt csak, de nagyon pihentetõ. Nagyon jólesett. Felkelni másnap reggel annál kevésbé. Megint hétfõ egy ilyen jó kis hétvége után...

Gáspár Erzsébet